Amikor az anyai szív meghasad...

Tegnap este kellett volna még megírnom ezt a bejegyzést, de már nem volt erőm hozzá.
Elaludt Zalán, nekem pedig görcsben volt a gyomrom, hogy szerencsétlen mikor kezd el megint üvölteni a fájdalomtól:( és igen, alig telt el 1 óra, kezdődött... hál'Istennek a nurofen gyorsan hatott.

Tegnap is szörnyű volt. A kedve is nagyon sírós volt. Pontosabban délelőtt csak annyit vettél észre rajta, hogy kevesebbet beszél. De jókedvű volt, és sokat evett anyóséknál a levesből. Hú, gondoltam, túl van a nehezén. Hamar elálmosodott, indultunk haza. Itthon aztán megébredt a délutáni alvásból, fájdalomcsillapító segített, aludt és aludt és aludt. Kicsit megébresztettem (nem szokásom ébreszteni) 4 óra alvás után, átmentünk anyumékhoz. Nem volt jó kedve, nem tudott enni, inni, mindentől sírt.

Felhívtam a saját gyerekorvost, hogy mit tehetek. Ő csak szörnyűlködött hogy ezt a vírust hogy nyelhette be? hát passz. Ahogy a neten olvastuk menzáról is összeszedhető, és hát hozattunk ételt pénteken, abból evett.

És most reggel kipihenten ébredtem. Zalán nem keltett éjjel! nem volt sírás, tudott aludni!:)
És ajándékként Róza is kb. 1-2x lehetett csak fent, az első ébredésére nem is emlékszem:)
Remélem most már a gyógyulás útján vagyunk.

A gyógyszerbeadás ugye meg megint egy külön story...